Egy álszerény dilettáns kaddisa elernyedt orrlikakhoz

Ahogy pattogsz itt előttem,
vedled anyagid, mert téged is
csak beszkreccselt valami
kommersz kretén, úgy bújok
magam alá, félve a mégis
elkerülhetetlen showtimeot,
hogy előbb-utóbb a tű alatt
végzem én is.
És miután nem fordít senki a
másik oldaladra, elégülten
csusszansz a tokba, szipózva
holmi cicák csupán bruttó matériájából.
Dehát itt sorakozom melletted,
vesénkbe vésve,
cukormentesen és olmozva:
˝méjdin ojrópa˝.
Rajtunk nem kaffognak…
miért tennék?
Recsegünk, sercegünk, mint
valami kozmált zsír egy
jéghideg platnyin, rádöbbenve,
bár nem megkésve, hogy csak
kicseppent foltok vagyunk ezen
a megdermett acélóceánon.
Pákoló hangon, te meg
hümmögve vontatódunk,
néha pedig cserélünk
ahogy a kormányt, se jobbra,
se balra és már-már hátrafelé se.
Csak a hétfogra vont féket markolod,
ujjad látom a gombon, én kiáltanék,
de hátul villognak, próbaidősek
vagyunk mind.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-25 16:46:51
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-25 16:46:51