Évekkel késõbb

mikor a viharos tenger
végre szélcsendre lel
és tajtékzó vize
nyugalomba dermed

ahogy a káprázó színek
egy árnyalatba olvadnak
a vallomásból csak
szótövek maradnak

akár a fa, ami
visszabújik gyökerébe
ez mind én voltam
mutat lehullott leveleire

majd leválik arcomról
az ezernyi réteg
mint a színész előadás után
maszkjait ledobja

és előbukkan az igazi fájdalom
a valódi hazugságok
a bőr alatti arc
a hús mögötti test

bár a kiáltás utáni csend
már más, mint azelőtt
csend zene nélkül
hangtalan zene

lám az évgyűrűk
egyre szűkebbek
milyen nehéz
megérnie a gyümölcsnek
is





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.