ragyogás

eltévedve bolyongok riadtan
kereslek a végtelen
hiányban hánykolódva
betűim árnyékában megbúvó
érthetetlen szavakban
tudom: magamban beszélek
csontig rombolt testemben
hiába kereslek
(nem vagy már eleme a létnek)
kitiltott magából a világ
kilakoltattak belőlem az álmok
minden emlékeddel a vállamon:
hozlak - viszlek - hordalak - állok
míg földre nem sújtanak a zsákok
rám alvadtak az évek
a végtelen végén várlak
hadd legyek csak még
egyetlen egyszer tükre szemednek:
a tenger-ragyogásnak





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.