Széttárt csend
Mária nem vált szebbé az idők folyamán,
ma egy csöndkatedrális,
melyben gótikus félhomály leselkedik,
szusszanat általszúrta árnyék.
Hajnalok fényszózataiban mindent megnevez,
leltároz, megfésüli magányát,
felragasztja ünnepi mosolyát a fonák-tekintetű nézések számára,
mélybe dobja gyűrűit.
Jeges aszfalton
zsugorodó bőrét a szilaj levegő gyötrelemmel terheli,
melyet hajdan az ocsmány férfiak a gyönyör forrásának tartottak.
Széttárja a csendet.
Úgy emelkedik most bőrtarisznyája fölé,
mintha az gyermekbölcső lenne,
ahol virágszálának utolsó üde bimbaja alszik,
s nem tudni, hogy kődarab vagy megszenesedett tuskó az,
amit oly nagy szeretettel simogat.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: -, -
Kötetben: Isten érintései (Budapest, 2005)
Kiadó: Open Art
