Rád gondolok újra
Rád gondolok újra, ismét beloptad
Alakod fáradt eszméléseimbe:
Emlékét vesztett csatáimnak
Finom selymekkel borítod.
A vállad íve,
Mint hídnak pillére,
Mely híd elvezet innen-át
Oda, ahol nem vágyálom, hanem való
A holtomból feltámasztó vágy.
Rád gondolok újra, ismét ideértél
Közepébe mindennek, ami életem.
Te vagy, ki hitet, reményt, erőt
Oltasz belém.
A Békét,
Úgy élem át megint,
Akár háború után Nagyanyám.
Kicsit ijeszt a fény még
Beáradva szívem dohos óvóhelyére.
És tanulom a szót: szeretni, sze-ret-ni-
És ízlelném az érzést: szeretve lenni.
Hát teszem s hiszem.
Hiszlek Téged.
Csak mert jó hinni.
Leverni az őszinteségnek rég lezárva rozsdálló lakatját,
S Neked sohasem hazudni.
Rád gondolok újra, ismét mosolyod
Titkait fejtegetem, álmatlan éjek ablakpárkányán könyökölve.
Napjaim börtönéből (bárkinek jótanácsa zizegi)
Nem akarlak kiereszteni.
Hisz oly jó, hogy előtted állhatok
Vértjeim nélkül, mezítelenül,
Ábrándjaim elhessegetheted,
Vagy magadhoz ölelheted,
De
Ácsoroghatsz is mellettük
Feltérképezve természetrajzukat.
Végső következtetésed
Úgyis csak egy lehet:
(!kelterezS)
2007.
Pethő Gábor
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.