Holnap, Georg (jav.)

Holnap, Georg
megint bajnok lesz a Prága.
Délibáb álmaid túlmutatnak
a távolon és az órák értékes
perceit körbe-körbe járva,
megérkezel te is, mint az
apostolok az Orlojon.

Tudod ott, tudod ott folyt
el alattunk az Éden,
kilencszáznyolcvannyolc
szeptemberében.

A Moldva sírt, harmatos
könnye fennakadt az ég
csillagszemében.
Az örökös könny-forgás-eset.
Esett.

Holnap, Georg,
ha már nem tudunk bízni
semmiben, - egymásban
fürdessük sóhajunkat,
ebben az elátkozott, lassú
hervadásban. Nevezzük
fájásnak, vagy könnynek azt,
ami hulló, őszi levelek
alá komposztálta régi
igazunkat és hitünket.

A szél felkavarja, várja
nevetve egy távoli égbolt.
Kocsi-karaván-sor üzeni
Napkeleten: Elég volt!

Elég volt.

Mondd, a Neckar változott
azóta? Ott mosolyog-e még
a fába karcolt ünnep:
Glasznoszty, Peresztrojka?
Dobban-e két gondolat most,
mint akkor, egy ütemben?

S vajon áll-e még az idő
a bohóccal Heidelbergben?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.