Utolsó találkozás

Apró, formás füled mögé simítom
Rubinként csillogó szemedbe lógó selymes hajad.
Vakító fények villannak a zúgó alagút sötétjében,
Már rég hiányzik belőled, mi örökre bennem marad.

Csupán néhány gyorsan múló állomás,
Pár röpke pillanat, amíg szerelmesen a szemedbe nézek.
Közös emlékeink az alagút homályába vesznek.
Kezed, arcod simítva előtted térdelek. Hidd el: én szeretlek!

Puha bőrödet simogatva felidézek minden
Édes-keserves együtt töltött percet.
Újra élem egy pillanatba sűrítve az érzelmeket,
Szívem mélyébe zárva mindörökre az összeset.

Könnyeim mögül a rideg közönnyel szemezek,
Fáj, de te már döntöttél a sorsunk felől,
Téged már nem érdekel, mi lesz ezután velem:
A remény tovább éltet vagy a magány megöl.

Szeretném örökké élni az utolsó perceket,
Akkor is, ha tudom, többé nem lehetek veled,
De így láthatnám az arcod, foghatnám a kezed,
Szívem örökké dobogna, ha együtt lennél velem.

De felállsz, megköszönöd, amit érted tettem,
Egy szóval, egyetlen intéssel búcsúztatsz.
Egy égbe tartó lépcsőn utazunk a magasba,
A tetejére érve már el is felejted a múltunkat.

Az utolsó ölelés, egy örök, maradandó mozzanat,
Pár pillanat, melyben eggyé válunk utoljára.
Aztán végleg elengedsz, és sietve távozol,
Hiába kapok utánad, már nem méltatsz pillantásra.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.