Vándor

Fáradt vándor vagy egy hosszú úton - mi csak körbeszalad -,
hová gyerekfejjel indultál, hogy megtaláld önmagad;
Prófétaként járod utad, amin sohasem volt híved,
hol elfojtott vágyak, éles karmokkal tépik szét szíved.
Sebzetten lépkedsz, néha könnyként hullajtod drága véred,
s mi régen elmúlt, szemedben fénylő Napként látni véled.
Elkápráztat a hazugság, benne sütteted a bőröd,
s nem látod, hogy mi életedre tör, az a saját tőröd!

Csak alamizsnán tengődsz, s hálás vagy érte, mint egy hű eb,
meghúzódsz a bokor árnyékában, pedig a fa hűsebb.
Addig áltatod lelked, míg végül mindent el nem hiszel,
s vándorbatyu helyett válladon nehéz púpot viszel.
A kitaposott ösvényt keresed, de ingoványban jársz,
s ha rád köszönt az éjszaka, csak hideg érzelmekkel hálsz.
Álmod van egyedül, örökké és kitartóan veled,
de ha közeleg a reggel, őt hamar elhessegeted.

Rettegsz az ébredéstől, mert ma megint tovább kell menni,
erős izmaid most zsibbadtak, ám nincs idő pihenni.
A madaraktól várod, hogy mutassák a helyes irányt,
mert nincs e Földön már bizadalmad többé senki iránt.
Tévedhetetlennek tartod magad, ám gyenge, s gyarló vagy
minden rosszul megtett méter, arcodon ráncként nyomot hagy.
Tétován keresed helyed a világban, de nem leled,
és lassan rádöbbensz: egyszer majd a világ is elfeled!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.