elhúzom


magam a földtől. ívet kezdek, és fejezem is be rögtön.
folyamatos ez a zuhanásból ki és vissza.
az újramegélés kényszerében levert karók,
karókra szakadt kabátok, remegő kezek, laposüveg,
kopott cipőtalpak. át meg átszabdalt jelenetekben
te.
ahogy előtte én,
és ahogy előtte mindenki más is.
tegnap még közösen találtuk ki a mát.
pontosan úgy találtuk ki, ahogyan kitaláltuk
a kapaszkodások utáni zuhanást.

téveszthetetlen illúzió áldozataivá váltunk,
akár a bokánkig láncolt valóság.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.