Nem várlak akácok alatt




Nem várlak akácok alatt; bokor óvta
Kis kerti pad, oly üres, elkerülöm.
Nincs jó szemem, élek tovább kutakodva
Száz év dühe, százegy veressége, ha
Arcomba nevet, nyelek újra könnyeket
Nem én kerülöm becses szívedet, hisz
Minden szavam érted kiált, hova kevert
A sors? Nem elég egy élet terád lelni!

Nagy városok nyüzsgése rejteget, avagy
Szegény falu kertje, faháza rekeszt
Előlem magának orozva, magának
Használva belőled kiélve mindent
Ma sem tudom, hol kinek vétettem, hogy
Ennyire talány ez az élet, sehol
Nem látlak, az én utam elkerül folyton
De élek, s remélek egyedül és vakon

Habár csak a holnap, a vaksi reménye vagy
Nem hiszek a mának, tudom nevedet
Szép kedvesen emlegetlek, viszem hajad
Színét, szemed őz-tekintetét, nevetsz
Felém, de nem is tud erről senki sem csak én.
Hiába kereslek, te nem jelentkezel
Nők által becsapva se lankadok, igen
Míg élek, kiléted nyomozom szüntelen.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.