Hátország felé

Amikor a hátország felé kezdünk el menetelni,
dús csókok és forró ebédek ízére emlékezve,
sebes lábunkkal könnyű léptű utakon,
sírva ülünk le üres kezeink rejtekét keresni.

Csak a szavaink maradtak, a régi hangulatok,
talán már szívünk sincs, és minden más üres,
jobban félünk magunktól, mint az üldözőktől,
ha botlunk, hulljunk, mint vetésbe a  magok.

Hátország előttünk, ott haza is volt és otthon,
az út megszakadhatatlan végtelen éke a remény,
langyos esőben csillogó szemed képzelem én,
a Béke-ligetben sétálok veled, mint egykor.










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.