Elfelejtett kéj

Újjaim tappintják szerelmünk pulzusát,
Pecsenyére éhes a vadász bennem már.
Mohó kéz simítja szobrod örök húsát:
Álom perce kékül, még szájprémedre vár.

Messze van már a lagzi fényes órája
Amikor együtt dobban létünk értelme,
S pogány hitünk remegő vágyát szolgálta
Ez a kettőnk érzéseiből szőtt kelme.

Miért a divat vigyáz mindig fekete
Kéjeink titkának forróságaira?
S nyugalmunknak emléke miért ne lenne?

Éjeink melegéből száll már az ima,
Emberségünk isteni szerelme benne:
Így követhetnek a tegnap lázai ma.

2005. március 19., Oronó






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.