Primitívfüggvény

éppen most furcsa
szaloncukor-akasztó forma
jelet teszek életem egyenlete elé
s integrálom
primitív függvényt keresek
barátom
a fények elhalkulnak idebent
az üvegtábla mögött villog a város, zajong
előttem egyre lomhább szavak nyújtóznak a fehér lapon
csak a szakállamat csipdesem, nézelődök
a betűk buja hurkai lógnak a vonalon
csüngnek himbálódznak, mint a ház előtt hajlongó
gallyak árnyéka a jókora ablakon
szélrezgette boszorkány ujjak
a sötétlő színpadon

álomkór
ki itt ki ott szendereg
egy leányzó elsiet
összefogja fontos filctollait
a könyvtártermen át kopog, kong
s várja őt a narancsszín nosztalgiába
a lámpa alatt
didergő barátja
lusta eső esik
permet inkább, szélbe szórva
össze bújnak megnyugodva
sokan felriadnak
vörös szemekkel
sápatag diákok
én is ott várok
még velem voltál
nem messze tőlem tudtam
de mikor kint a parkban
mások jókedvének gyúltak
a narancsszín fények
más didergő testét ölelte forrón a szerelem
megtudtam
milyen lesz hiányod
s egyedül ülni a padon
várni
a megkezdett étel felett
a konyha csendjében

hazamentem onnan, s míg ültem a buszon
fénycseppek könnyezték kivülről ablakom
őrült szavakat suttogott fülembe ezernyi vágy
nyirkos kabátok, ernyők erdejében ahol
bamba szempárok néztek az emberek mögé
az utcán meg
a nyomor mint nedves sár megragadt talpamon






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.