Szobamagány
A rohanó világban
egy megtorpant pillanat arra késztet,
hogy húzzam fel a csizmám,
és úgy rohanjak ennek az egésznek.
És vigyem az ásót is,
na meg a kapát és a nagyharangot.
Ugorj majom a vízbe!
S közben fogj nékem egy fehér galambot.
Mert a mozi már bezárt,
és én az utcán bolyongok egymagam,
látom ahogy megállok,
s körbenézek, hogy ne hagyjam el magam.
Üresen állok éppen
a zsebre dugott kezű, szótlan téren,
és elgondolkozom, hogy
majd durcásan hátat fordítok télen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
