szesztelen szerelem

Boromban látlak viszont,
szédülsz, a kacsintás elmarad,
hisz régen voltak napok,
mikor ha indulat zaklatott
nem töltöttem színig a poharat
és csodálva édes arcodat
szárnyra lobbant a deja vu -
mert hajad parfümillata vezet
torkomnál fogva, az alja
mégis annyira keserű,
hogy nyelni kár, de hallva
közeledő lépteid
kicsit fújhatok tán,
mikor átölelsz majd néha,
ha takaróm álomhordaléka
és nyakam bőrén a napsugár
újra kínozni fog, de tudnom kell,
hogy szíved órája
másra hangolva jár.

Szeretni is, nem csak
megbaszni óhajtlak már.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.