Kitakarsz, Sárközi

Míg oldódom, kávém meleg,
s a szavak elindulni restek,
csonthéjba zárnak, ringatnak
távoli országok, kontinensek,
álmomban süllyed, súlytalan
a szó, hangtalan suhan el
mellettem a való: utcák hideg
homokkövén reggeli lábnyomat
-idő-törött utazó.

Egy színpadon játszunk.
Magányunk szürke, évközi.
Belőlem vagy, belőled vagyok.
Miért takarsz ki, Sárközi?
Morzsákat vennék magamhoz,
hangyának látszanék...
Nincs bennem harag,
csak játszanék.
Károdra nem lennék
(soha nem is akartam)
Egyszerű szubrett vagyok,
átlagos,
bakancsban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.