Jégborvirágos ének - hódolat egy titkárnõnek

Miattad vakul a varjú, bolondul a holló,

Mikor csak csattog-csettint kezedben az olló,

Vágj szét, sikít a papír, és az emberbe tép,

Ha atomot villant a fénymásológép,

Hát hogy lehet valaki ennyire szép?



Hogy a nyomtató tintasugara az égre freccsen,

És mikor belépek hozzád, gerincem reccsen,

Mert szanaszét hajlok előtted, úgy csodállak,

Hogy az ázott padlón heverő leesett állak

Is csak megdöbbenve kamilláznak.



Feromonok, izotópok, szívembe nyeső rákok,

Lebénulok szobádban, egy gombot se találok,

Míg segítesz, filcet nyalok és ragasztót inhalálok,

Tompa agyamban zümmögsz, mint egy dongó,

Kit hiú ábrándként kerget egy törpe rajongó.



Lefőzi magát a kávé, szétnyílik a kartontenger,

Mosolyodtól kiakad bennem az összes henger,

Egyszerre fagyok le és önti el arcom a vér,

Míg kibújik a tintás kobold, és egy kódot kér,

Hadd legyen a markodban kattogó egér.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.