Júniusi õsz, Dobogókõ

Őszbeboruló nyarunk zöldsisakos áhítatát
súgják felénk százados lombkoronák,
s a Rám-szakadék hajóorr-szikláján állva
megszédül szívem a nagyobb dobbanásra:
Milyen könnyű volna most tovaszállni!
Széttárt kézzel, könnyű lélekkel suhanni
a fák felett, s érezni a magasban
vizeink felszálló illatát!

Egyetlen, nagy csend a szél temploma,
kupolája, s minden fala
szitáló eső dallama.
Kegyszereit ránk hagyományozta az ég,
és ősi öltözetében misét celebrál
hegyeink ura a fény.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.