Rettenet

Álmom maga volt a Rettenet
ahogy az úton jöttek az emberek
rájuk néztem
nagyon féltem
éreztem a hideget
az arcokból jött felém
ahogy kerestem a szemeket
de nem leltem egyebet
csak üres szemgödröket megint,
megint néznek, mosolyognak
gyűlölik rémült arcomat
eltűnnek és felbukkannak
körülvesznek, vigyorognak
ordítanék, de hiába
hisz nincs kiért harcolnom
egymagam a világ ellen
miért is hadakozom
és akkor meghaltam végre,
álmomban
de felébredtem, emlékeztem
és éreztem nem lehetek hiába
hittem és tükörbe néztem
és elfogott a Rettenet
amikor meg láttam szem nélküli,
mosolygó fejemet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -