Ahol a villamossínek

Megint karácsony, és megint nélküled.
Állok a parton, fejem lehajtom,
nyakamba havat darál az idő,
ez a lassan suhanó madár.
Felettem a rakparton hideg sínek.

Vártalak.

Ahogy a sors álmatag békében
vár a titokra.
De most mégsem teérted
jöttem le a partra.

Tévedés.

Ahogy eltévedek néha térben,
úgy időben is.
Ez most nem a te napod.
Ha kéred, megkapod,
de nem lenne teljes,
ahogy én sem.
Ha mégis itt lennél ismeretlen,
majdan boldog szeretőm,
azt mondanám:
Eressz most inkább.
Találkozunk még,
ahol a villamossínek
fájdalommentesen metszik egymást





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.