Egy délután a Mosoni-Dunánál

Megáll az idő most,
S elcsitul a zaj,
Végtelen percek
Csendje fogva tart.
Megpihen bőröm
Bársonyán a fény,
Majd tovaröppen,
Játszva, könnyedén.
Apró kavicsok selyme
Őrzi még,
Lebegő hullámok
Nyugvó érintését.
Kölcsönvette ő csak
Tükre aranyát,
Pipacsok szirmának
Rubint köntösét,
Magára öltötte
Nyárfák smaragd zöldjét.
Aztán gondolt egyet
Az álmatag szél,
Vihar ecsetjével
Kócolt rajta még.
Eltűnt a rubint pír
És haragos smaragd,
Szilaj-kék lett most
A hömpölygő áradat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.