Amikor Arthur Rimbaudval arról beszélgetünk, miért hamvad el a költõi hevület húszévesen
Arthur
látod
az Ember
az összes létezőt eljátszotta
már
hányszor hittük el
hogy szeret
közben csak sajnált
hányszor hittük el
hogy utál
közben forrt a szenvedély
hányszor hittük el
az igaznak vélt szót
mikor hamisság rejtőzött a mosolyban
koponya nem felel Hamletnek
lánglelkú Cyranókra
sem vár beteljesülés
hány Erósz mag itatódik a földben
hány szerelmes sóhajt fogad be az éj
a gondolat több mint az álom
örök kétely madara a boldogság
zabálni, inni, baszni
szeretni magunk utálni mást
szép vagy óh féreg csodaszép
zokog a Költő rongyosok siráma
minden mérget a piedesztálra
poklokat hű dudásként járva
ifjan mozgatva elmét
és kezet
sivatagba
szélbe
hóba
írtad versedet
utolsóként
égbe csak ennyit ordítva
- üdv a Jóságnak
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
