képzeletrajz

egy percre megállt bennem a keringés,
a térkép másik oldalán. piros rajzszöget
szúrva a hétköznapok közé, rést ejtett
a valóság kőfalán. tenger fakadt, és két
sziget. a lét ölén csupán ennyi ringott
bizonytalan’. meg az égen a nap, a hold,
és a csillagok, melyeknek fényéből
mindenkinek egyenlően jutott.
összekeveredett a jobb, és a bal, tehát
erről csak annyit, ahová először néztem:
ott minden ember dolgozott. meghajlott
lélekkel, hódolva pénzisten előtt,
mindenki a bizonyosban bizakodott.
majd egy kicsit szégyenkezve, mégis
undortól eltorzult arccal fordultam
odaát, ahol megtaláltam képzetemnek
– rajzolt művészlelkek lakta – rajzolt
otthonát. dal szólt, rímek vetettek
cigánykerekeket, és páros lábbal
bukfenceztek a ritmusok. ám mindig
egy múzsának zúgott csak az ének,
százszor is a szépnek. mely elkorcsosult
bálvány volt csupán. majd napnyugodások,
és napkelések, mígnem a rajz alatti
bőrfoszlányok lyukán, felszínre nem
tört a már meghajlott, gyönge lélek.
és hirtelen már tudtam, hogy merre van
a jobb, és merre van a bal. közelítettem
magamhoz. a térkép térbe hajlott. és
mogorva szavak csapódtak hozzám,
valami életekről, amiket éppen feltartok.
így hát keringtem tovább…





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.