Újszáz

egyszer
sötét
kékre
festett
lemetszett
érdem érme
sem jár érte
azért hogy mint minden ősöm
ezen a börtön
földön
töltöm
tollam
meg kell
hogy szokjam
növekvő szomjam
hordtam
míg bele nem roskadt
a hátam nem tollas
hiába mondtad
szorozzuk nyolccal
kisapám
mi a vád
ki kapál
az nem hozott tiarát
nem tom mi a rák
legyen
a bezupált
hamis zsugás
a druszám
de újszáz
már nem a miénk
miképp
ég
a rőzse
ha száraz az
avar
az zavar
ha látom
a megszokott
nyomor
mely úgy
nyomul
mint bús
mogul
megül
a padban
bármit hagyna
a bamba
barma
meg van ma alázva
ha trágya
kerül a mezőre
az zölddel
de zölderdőben jártam
a lánggal
a lánnyal
a magunk alá gyűrt vággyal
nem tudunk mit kezdeni
ha ránk lép-
nek
nyekk
belőlünk ennyi lett
esetleg litván
kis lány
hever
a hitvány
díván
ez egy nagy őrület
az élet így rulett






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.