Most még...
Most egy kicsit nem veszek levegőt…
megint szorít, pedig egy világ beléfért,
halkan legyél, ne üvölts. Szeretőd
ne tudja meg, hogy küzd szíved a létért,
ne hallja meg, az ő szuszogása
egyedül bontja az éj békeszövetjét,
mely időtlenül rejt, senki se lássa
küzdelmed, hogy húz az örvénylő üresség.
Az óra hallgat, a falról most a percek
nem pattannak el s kint mintha megállna
várva társaságom a legsötétebb herceg.
Dermedten lapít az egész utca álma.
Majd lassan átjár egy óvatos sóhaj,
és aztán eltölt egy létillatú orkán,
bennszakad, elhal egy kegyvesztett „ó jaj”,
tudom, ott pihen el szakadt szívem burkán,
mégis felnevetnék. Majd egy másik éjén
fog kézen hercegem, majd máskor talán.
Most nyugodtan alszom, érzem, holnap még én
viszek virágot, édesanyám.
2007. május első szombat éje.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
