Nemzedékemhez

     Bátyámnak


Jogunk van nekünk is lélegeznünk ezt
a tapsviharoktól megszédült időt,
az őrültek nyálától csillogó földet,
ha reggel füst harmatozza a tüdőnk,
s ha már minden csillagot leköptek
itt az ügyeletes aangyalok s naprakész
üvöltéseik váltják le  rendre emberi szavunk
s időtlen szárnyaik alatt csak részegen botladozunk
a megismert ismeretlen felé...
Jogunk van megtalálni Őt is
az árvaság térképén valahol,
ki verseink hallatán tovább álmodta
éggel és földdel feleselő álmunk
s netakarta elsiratott őszünket
falevél-félénkségű nyárral
mézzel dúdoló tavaszi tájjal.
Mi megtanultuk valaha az erdők, tengerek nyelvét,
s akkor még nem tűnődött rajtunk a tél;
mit keresnek megbarnult hópelyhek a szánkban,
s szavaink mért köpnek ártatlan papírra feketét?
Persze tudhattuk volna, hogy a mi ereinkben is
röggé zsugorodhat a forradalom,
s arcunkból sem fúj márványt a szél.
Olyanok vagyunk, mint egyetlen túlélő fűszál
tankok tarolta réten. Piros fűszál, ki haláláig
már csak a Föld legfeketébb nyelvét beszéli.
                  
                                                            1989.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Hitel, 1989. 4.sz
Kötetben: Lelet (Százhalombatta, 2002)
Kiadó: Százhalom Kiadó