Füstfelhõ
Füstfelhő, s mellette néma minden.
Az éjben a fényben úszó ablakok ásítanak.
A világ messzire elköltözött,
S a romokra csendben fátylat borítanak.
De miért, miért várok mégis?
A sok álmatlan éjszaka,
Az ablakhoz csapódó lepkék zaja.
Talán velük egyszer eltűnök én is.
Az elúszott lehetőségek továbbúsznak,
A régmúlt repkedő sóhaja megáll,
S te is, ki tönkretetted mindenem,
Te kivel ez a ködös este leszáll.
Miattad voltam az a napsütés,
Ami talán nem tér vissza már.
Miattad leszek az az emlék, mely
Riogat majd, ha az alkonyi csend bevár.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
