Reggel



Zörgő ürességek fájó ablaka,
Régen elsüllyedt lelkek moraja.
Zúgó fájdalom, megújuló szépség,
Rögös csalódás, közeledő mélység.

Minek akarnék mindent elfelejteni,
Ha az emlékezés tán még jobban fáj?
Mi ez a jel, mi itt ég arcomon?
Túl a végtelenen, és tovább.

Elfelejtett borongás baljós sötétsége,
Vihar előtti csend lassú ébredése.
Ha valaha vége lesz ennek egyszer,
Por aranylik majd egy messzi, csillogó
                   reggel.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.