Reggel
Zörgő ürességek fájó ablaka,
Régen elsüllyedt lelkek moraja.
Zúgó fájdalom, megújuló szépség,
Rögös csalódás, közeledő mélység.
Minek akarnék mindent elfelejteni,
Ha az emlékezés tán még jobban fáj?
Mi ez a jel, mi itt ég arcomon?
Túl a végtelenen, és tovább.
Elfelejtett borongás baljós sötétsége,
Vihar előtti csend lassú ébredése.
Ha valaha vége lesz ennek egyszer,
Por aranylik majd egy messzi, csillogó
reggel.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
