Értelmetlen


Számlált gyűrűk sorakoznak egymás mellé.
Körbe körbe. Tömegük lehellete a kéregnek.
Pólyás retina jajgatja őrült homályát,
nem hisz a méregnek.


Tavat látok. De fehér bottal tapintom
Őt és csak suhan, mint a lélek kifelé a testből,
a nádból szőtt vágyakkal együtt. Kergetőzve.
Cinke szól a hegyről:

Mondom néked, kinek hada földet sulykol,
az magának kötelet hurkol. Támaszd fel az álmod,
s dúdolj magadban, vagy egy hosszú hajtömegben.
Nem kell egyként állnod.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.