Nem hallotta meg senki
Egy égbekiáltó sóhajként indult,
Mely elszállt és nem hallotta meg senki
De emléke egész nap ott volt velem,
És a gyomrommal játszott szüntelen.
Szemeimet már elégedte a tűz,
Mezítelen testként piroslik tovább
S benne az élet megállni látszék,
De száraz lelkem még könnyért kiált.
És este az ágyon, mint elfeledt kráter
Térdelek emésztő önmagamba sújtva
De a feszület ott lóg bűntelenül a falon,
S én csupaszon, némán imádkozom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
