Sötét lépcsõn

S Ö T É T  L É P C S Ő N
        (ha lerúgják
így rohan a gyerekjáték,
            zakatolva veti magát
               a fokokról míg világvég-
pincébe
jut.


És e pince mint a tenger,
mint a tengermély, olyan,
mohos falán iszap, hinár,
furcsa halvány fényfolyam,

tüzifák lenn a por-aljban
mint megkövült boldog karok,
moszat-vakolt szürke téglák,
kékellő, tárt vakablakok

üres ajtók korom szája,
morajtalan öreg lyukak,
az életnek születése,
az első meszes-vázuak

kórház-pince, hol a holtak
temetetlen ágya áll,
rajta árnyak, tintahalnak,
időnek árnyéka jár

puha vízfenéki tisztás
a kambriumi földgolyón,
poszogó csápos nautilajdák
kajtatják göröngyét mohón,

hideg cikkanások, dohos,
pöffenve enyhülő szagok,
~ * ~ ~ * ~ * ~ ~ ~ * ~ ~
* ~ ~ ~ ~ * ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Még a semmi jó reggelén
     úszott, idők özönvizén
          az égnek miljárd csillaga,

ébredett e tócsa mélyén,
    dalra gyúlt e lé sekéllyén
          egy csöppnyi, lelkes kis kisbaba:


„Futottam egyszer a síneken
és elértem a várost.

Hazaértem:
apám, anyám fölették a lángost.

Csorgott szakadt rólam a könny,
bánatomból téptem, faltam

s mind megettem, eltemettem!
máig is élek, ha meg nem haltam.” )








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.