Kitépett lapok

Az eső szerényen kopog az eresz alá.
S én dühösen vágtatok a tollal,
Mily hideg, nyirkos idő odakinnt,
Oly forróság ég itt a szobában.

Úgy szikráznak szemeim a dühtől,
Mint őrült, hogy bolondon nevet;
Remegnek kezeim az édes fájdalomtól,
S szanaszét gombócra gyűrt lapok.

A füzetem híján már a fehérnek,
A telekortyolt kávé az asztalon,
A redőny is álmosan várja már a reggelt,
Mint békés nyugalmat a benti izgalom.

Festői tájképek lógnak a falon,
De én dühösen a kezemmel rájuk csapok;
A gyűrt fehér gombócokkal én őket bántom,
S szanaszét a szobában újabb teleírt lapok.

Összeroskadva oly súlyos terhem alatt,
Görcsösen zokogva borulok asztalra;
Elaludván a papírok: fekvőhelyem, álmom,
S reggel felkelvén: már csak üres, kitépett lapok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.