Tihany, 1991


egyszer csak ott állt a kis test, kezemben szappan.

így alakult. apjával érkezett a táborba
aki festő volt. általában jellemző volt
hogy a gyerekek kiválasztanak.
megismerkedtünk, beszélgettünk,
sokat voltunk együtt. amikor eljött az idő,
természetes volt hogy én fürdetem.
nem volt ebben semmi különös.
az apa kérte? nem emlékszem.
arra sem hogy együtt fürödtünk-e.
csak arra, hogy nem féltek a kislányok
amikor mosdattam. kislányok, hiszen
Janka is 6 körül volt, mikor adódott
néhányszor. csak én. kisebb vagy
már nagy. csak én rettegtem a
kezet, tekinteteket magamon.

mindenhol zöld, fák, fű
boldogság. mindenki
rajzol, fest, én
elkülönülve. ekkor jelenik meg a
pillangó, repülőgép, kismacska. első vers?
amikor közös asztalnál is, nem
mutatom meg, csak egy verset.
az akkor más. a vers nem tudatos,
nem művészet, csak vers. ami
nem is rólam szólt. ez volt a csill a,
amit el tőlem emlékbe, és amit
visszacsempésztem hogy azért
nekem is legyen emlékbe.
nem mertem az úton még
egyszer végigmenni.

aztán kerestem egy bunkert át a nádason
benn a fák között.
senki nem tudta mit csinálok. mire kész lett,
másnapra elvitte az eső összes alkotásom.
nem maradt csak az avar közt a sárban karton,
papírfoszlány. néhány fotó film? amin
nem látszik semmi.
a folyamat. itt is csak az, amiből megmaradt.

csak egyszer volt,
egy bébit kellett volna tisztába tennem
merő kipróbálásból
kezembe adta az anya a dolgot amivel
törölni kell, és nem tudtam megtenni.
magam sem értem miért. talán csak
mert ott volt. talán mert nem szeretem
ha néznek. talán csak első mozdulat.
idegen. egy baba, akihez nincs
közöm, és egy kakis fenék.
nem ment. visszaadtam, aztán
nem tudtam szemébe nézni.
pedig ha csak kimegy.


(2007.11.19)







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.