Élet és én
Én akarok maradandót alkotni?
Kit mindenki lenéz.
Ki erkölcstelen
S előre sose néz.
Én, kinek azt mondják:
"Tűnj el mindenki életéből
Ne csak az enyémből".
Én, kinek talán az arca szép,
De a lelke mélye oly sötét,
Hogy milliom gyertya sem világítja be ha ég.
Ördögi szikra és gyűlölet,
Mi szemem mélyén rejlik,
Nem báj vagy kedvesség,
Bennem ily dolog nem lakozik.
Kiűzte belőlem az élet,
Mely oly keserű,
Mi nem tud mást csinálni,
Csak a lélekben egy űrt.
Tátongó ürességet,
Fekete lepellel bevonva,
Ez ült ki a szememre,
S hófehér arcomra.
Tönkre tett engem,
S oly sokakat már,
Ki tudja hány ember
E cipőben jár.
Én nem vagyok senki,
Csak egy halandó ember,
Kit pár év múlva
Úgy temetnek el,
Mint mindenki mást,
Csak boldogan,
Örömteli szívvel.
Hogy kialszik egy nem égő gyertya,
Ki veszi észre?
Senki.
Megy tovább az élet
Boldogabban mint előtte.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
