Múlt

Köd sétál a
dombokon,
Fura kacat
hantokon.
Sűrű at éji
lég,
Szívem dideregve kapaszkodik
belém.
Félelem, bántás, öröm-
kacaj,
Mi szétszakít és
összetart.
Ott bújik a
halmokban,
Minek egyszer
részese voltam.
Gyakran találom itt
magam,
A pára fonja
hajamat,
A szomorúság hamv-leplével
eltemet,
S lelkem egy része mindig
itt reked.
Érzem tiltott hely
ez nekem,
A múltért nem adhatom
a jelent.
De bárhogy is tekintek
előre,
Mégis mindig rámtalál
emlékeimnek sírhelye.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.