Éj


Komor árnyékok lesnek engem,
Sötét kockaházak figyelnek csendben,
Kékes felhők őrzik a sápadt holdat,
Vonzanak magukhoz élőt, s holtat.

Kísérteties ez a betontenger,
A látvány vonz, szinte perzsel,
Húz magához, csal, hívogat,
A sok sötét árny megsimogat.

Ne félj! – Súgják. – Gyere, gyere!
Ha nekifutsz, nem esel le!
Tudd meg, milyen a szárnyalás,
A széllel versengő nyargalás!

Őrült beszéd ez! – gondolom;
Gyorsan becsukom ablakom.
S kinézek még egyszer sóhajtva, vágyódva,
A fodros felhőkre, a betonházakra.

2002. április 21. éjfél körül







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.