Már tudom anyám!

Míg gyermekek vagyunk, felnőni vágyunk
hisszük megszűnik, szűknek hitt világunk.
Úgy érezzük, nem ért meg bennünket senki,
más vágyunk nincs, csak felnőttnek lenni.
Kérés nélkül érkezik az idő mit sürgettünk
még körül sem nézünk, elröppen felettünk.
Kegyetlenül eleven, rossz gyermek voltam,
édes jó anyámnak, hányszor nemet mondtam.
Dacoltam mindennel én, az elégedetlen lány
miért nem értettem őt, ma már csak talány.
Azóta én is anya lettem, pont olyan mint ő,
szememben az évek során lett, igaz istennő.
Kinek mindig volt ideje, sok dolga mellett
megtett értünk, mindent, mi erejéből tellett.
Arany szállal szegett lelke, egy szeretet sziget,
mellette gond nem volt, szíve nyugalom liget.
Nézem törékeny anyánkat, az unokák között,
szememben könny, szívembe rettegés költözött.
Ezt a képet szeretném még, nagyon soká látni,
gyermek éveinket már, nem lehet vissza várni.


Nagy Krisztina
Pécs, 2007-03-10






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.