A mozigépész sejti

A terem sötétedik.
Sietve befűzöm a celluloidot.
Szkeptikusan süppedsz bele a fotelbe,
az unott bambaságtól csorog a nyálad
– hétköznapi vendég vagy.
Remélem a büfé kincseit
ma a pulton hagytad,
mert felkészültem erre is:
olyan lesz, mintha egy korsó pudingot
csurgatnék beléd.
Sűrű massza agy-bibéden,
hátha pár deviáns ideg-légy megkörnyékezi.
Önmagában bizarr. Puding korsóban;
hát, ezek a te igényeid…
kollektív mámor az új marketing:
színes, szagos, hangos, csakhogy el ne und,
s néha még fel is pörgetem.
Ez az univerzális baldachin arra kell,
hogy elkábítson, míg számítón,
néhány meta-koordinátát betáplálhatok,
amik kitartanak -
legalább a kocsiig.
Beismerhetem, de így sem érted,
és mégsem vigyorgok rajtad hátul
(bár itt, a „titokszobában” van egyedül fény),
sőt éppen kiszolgállak,
igaz elég közönyösen,
de így talán még rákapsz a mozira
és legközelebb esetleg a jegyet is megveszed.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.