Boldogok



                        ember vagyok: szívem árad-apad,
                        épít s leront vad hullámtornyokat;*


Kiket megront a szeretet, -a jóság
olykor a bűn és az alávalóság
kiknek szenvednie kell, és majd halnuk
mert ez a büntetésük és jutalmuk
boldogok akiknek rejtekeiben
hullámzik a pokol, -hullámzik a menny
akik értő fülekkel meghallják itt
az éveknek, felmorajló titkait
boldogok mind, akiket körbe ugat
átok, -gyűlölet, -halál, -és bűntudat
akik megszenvednek a szégyenekben
és úgy sírnak, -jajgatnak, -émelyegnek
akik vakon élnek, való-korukban
és majd feltámadnak, haló porukban.

Boldog kiben öröm akkor virágzik
ha minden csontja, és a szíve fázik
boldogok kiknek szíve véres cafat
de szegény lelkük, mégis, -mégis kacag
akiket kinevetnek, -nem értenek
akik Istentől, semmit nem kérdenek
kik nem ismernek díszes, nagy-hatalmat
csak ujjongást, -bánatot, és unalmat
kárörvendve örülve az életnek
mert boldogok kik vesztükbe tévednek
kiket nem hajt a parancs, a kívánság
akikbe borként ömlik a vidámság
akik vakon élnek, való-korukban
és majd feltámadnak, haló porukban.

Boldogok kik meg tudnak halni, -térni
akik képesek oktalan remélni
kiket a vihar, félbeszakít újra
testüket méltatlan tél, szele fújja
akik a földre rogynak, mindenestül
és úgy folyik rajtuk a víz keresztül
kik tudják hogy rossz irányba tartanak
kiknek a menny, csak távoli part marad
kiknek az ég, csak beteg-sárgán dereng
és ereikben, keserűség kereng
boldogok kiknek kezén, -lábán: lakat
akik ázott virágként borzonganak
akik vakon élnek, való-korukban
és majd feltámadnak, haló porukban.

Boldogok akiket erősnek látnak
de prédái maradnak a világnak
boldogok kiknek érzéseik vannak
és mégis megmaradnak társtalannak
kiket nem ringatnak végtelen habok
kiket az oltalom, faképnél hagyott
boldog akit ütnek, és nem meglepett
ki nem vesz fel, megtévesztő lepleket
akik úgy járnak-kelnek magányukban
és forgolódnak vaksötét ágyaikban
kiknek a szívét, aggodalmak rágják
és nem ismerik csak az élet fonákját
akik vakon élnek, való-korukban
és majd feltámadnak, haló porukban.

Boldogok kiknek könnyei peregnek
kiket nem féltenek és nem szeretnek
kik el tudnak veszni egy gondolatban
akik csak bámulnak bambán, -riadtan
akik holddal, -nappal, -szembe nem néznek
kiket nem hat meg, hajnali igézet
boldog lehet az, ki éhségre falánk
kiben szomjúság ég, mint a fáklyaláng
boldogok kik nem jók, csak vert seregnek
akik vereség elől, nem sietnek
boldogok kik villámnál tüzesebbek
akik a báránynál is kezesebbek
akik vakon élnek, való-korukban
és majd feltámadnak, haló porukban.


                          *Rákos Sándor: Ember






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -