Átirat

S én milyen csillagon születtem,
hogy magányosan ballagok?
Vajon lesz majd ki elkap,
ha az égi semmi visszadob?

Ha nem ölelnek, mért vezeklek?
Marad ez örökre talány?
Mért fut el mindenki a parton?
Vajh mért fut el, ha megtalál?

És félsz te is, elfutsz előlem,
nem csitítod a szenvedést.
Nyitott szemmel ölelsz magadhoz,
s megforgatod bennem a kést.

Én kérném még, ítélj tiédnek,
tiéd voltam egy éjszakán
erős válladra tettem az állam,
s mondtam, már nem bírom tovább.

Én sem kívántam megszületni,
s az élet már elkoptatott.
Szeress, hisz nélküled- kegyetlen-
halott vagyok és elhagyott.

Az átirat margójára

S bár nem kívántam megszületni,
látod, mégis itt vagyok!
Mint levedlett páncélú teknős,
a parton végig ballagok.

S ha nem tiporják gyönge hátam,
akkor újra láthatom
-a félhold-sarló glóriája
a görbe fák közt átragyog.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.