Visztula
Lassan leperegnek
az esőcseppek
a szürke fakereteken.
Tán észre sem veszem,
s pocsolya lettem magam is.
Emlékszel?
A szalag repül,
Hangodon kacag a barlang,
Csobban a lakkcipő...
Téged látlak minden vízcseppben.
Gyűlölöm az esőt.
Örökké szaladtunk!
Fittyet hánytál a világra.
Nevettél.
Hogy tudtál nevetni...!
De csak szakadt, szakadatlan.
Kergettelek.
Te apró tenyereddel
tapsikoltál valahányszor
kicsúsztál a kezemből...
Nem igaz,
hogy az ember csak a szépre emlékszik.
A patak zubog,
A szívem zakatol.
Miért nincs végre csend?!
Tán meghallanálak...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
