látom a fényt...

poshadó esőfüggöny gyalázza testemet
a látótér leszűkölt darálóban senyved elmém
s a széttrancsírozott agyvelő kupacok adják
élelmem kétségbeesés és bánat fűszerekkel megspékelve
üres raktár helyiség mélyéből apró neszek...
rég eltékozolt szavak és sóhajok gúnyos vigyorral
csókot hintenek oszló arcomra s a temetési körmenet
a vállán hordoz
nincs kedv se jó (talán a rossz!) de inkább a közöny
és a ridegség tapad meztelen testemre melegítő bundát
és forró ölelést ígérve-hiába
az alagút végén látom a fényt...
de megszakad a remény végtelen fonala
hisz' lehet hogy sínen járkálok s a fény
egy vad elszabadult vonat reflektora





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.