oltalmazó orion

fehér sávon érkezett mint rettentő
gigászi madár pikkelyes szárnyak suhogásán
a rubintos szemű kéj gázos éjszaka hogy
szappanos méhébe ékelje álmaink oljfa-erdejét

kezdeti véráramfolyókon zuhant alantra
velő medrű óceánjába a hószakállú félelemnek
s a bizonytalanság bűzös iszapjában meglelte
az egyszeri remény csiszolatlan igazgyönygyét

atlantisz gyermeki csontból tákolt Stonhange-e
nem vetít szemünkre szívárvány kezdeteket
ám a magányos hajós ( az éjszaka) fogai közt
mint végső pillanat rükvercben áradnak emlékek

oroszlánok bőrébe bújtunk-gyilkoltak kedves vadászok
madárként szálltunk elragadva elektromos perceket
de mondom néktek:déli hüllők pikkelye
oltalmazhat az orion csontívű ragyogásában





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.