Január.
Cipőink alatt
megannyi apró fohász,
csikorognak a kavicsok.
Csönd.
Sokan megyünk.
Elfelejtett mélységek
felé törünk,
egyszerre tekintünk
az égre
s önmagunkba.
Aztán valaki megunja.
A virágokat a sírra.
És pár szó.
Ámen.
Visszafele már nem
kötelező a csönd.
A beszélgetéseket hallva
nem is gondolnád, hogy
Nálad jártunk éppen.
Sor végén megyek.
Mellettem
egy befagyott pocsolya
jégarcán kétségek
tükröződnek.
