Önmagát ringatja bele

Kikívánkozik, de hiába. Becsődöl a nyelv, a biztonságos
szavak semmit sem jelentenek, porcukor pereg ujjaim közt,
a fénnyel teli völgy gombnyomásra sötétül el. Vártam már,
de nem érdemlem, hogy cserepek között turkáljak, érted, testvér?

Gyenge lábakon álló bizonyosság, mint mikor éjjeli buszon
felrezzenek, és fogalmam sincs, hol vagyok, pedig százszor
utaztam már ezen a járaton. Hogy öntsem szavakba? És honnan
tudjam, sikerül-e dekódolnod? Próbaidős vagyok nálad.

Tolltól, papírtól most kéne gyorsan megszabadulnom.
(Steril, megúszós módszer, de mit van mit tennem) nekem már
nem kell az adrenalin, nem leszek zabolátlan, sejteni sem akarom
az alattam tátongó mélységet, nem hogy visítva leugrani.  

Úgy gondolok rád, mint egy mesehősre. Sose légy valóságos,
mert ha megelevenednél, ha összeállna a sok rendetlen fecniből
egy történet, talán nem jól végződne. Most viszont? Az van, hogy
kikívánkozik, de hiába. Becsődöl a nyelv, a biztonságos  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Makacs foltok (Szlovákia, 2OO6)
Kiadó: Plectrum