Sóhaj
Utolsó sóhajtás. Egy pillanat.
Az élet egésze veszendőben van.
Várása a világ végezetének, hogy
láthassuk nincs miről lemondani.
Már vége is. Mindennek.
Fáj? Nem, dehogy.
Most foszlik szerte-széjjel az élet
utolsó pillanata, bár egy végtelenségig is eltarthatna,
mégis csak egy röpke perc. Egy sóhajtásnyi.
Várj! Még ne…
Valami hibádzik!
Tartom vissza a levegőt, feszül a tüdő, még gondol az agy, még érez a szív…
Egy utolsó vágy, egy utolsó csupán:
„Csak hadd maradjak még egy sóhajtásnyit.”
Fáj a szív, ég a test.
Kergült az elme, vajúdik a szív.
Egy könnycsepp, egy kiáltás.
Megáll a világ, kiszökik a lélek az ajkakon át. Röppen, cikázik és elfoszlik.
Erőtlen, gondolattalan idő.
Végkezdet vagy kezdet és vég…
Nem kell tovább, mégis tart.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
