Õk

Egyszer írtam a zajainkról,
Azt hittem, hallgatják, és a
Csöndünkből megértik tán, ha
Lassan is, és kérdezik, mi
Történt itt, a válaszfal
Túloldalán, csak azt feledtem,
Épp elég nekik, sok is saját
Zajtérképük, hogy szöszmötölnek
Patkánymód, harapdálnak, cincognak,
Egerek, előbbre fúrnák még maguk,
Vakondokok, felénk, a vízvezetékük
Végvár, benn csemcsegnek, nyeldesnek,
Végtelen garat, kloáka, ott zubog a
Székletük, karnyújtásra, és zajtranzitban
Finganak, harákolnak, süketen, mint a
Fénytelen teakonyhák, hálófülkék,
Restibudik ragacstól eldugult szellőző-
Rácsai, e sötét függönyök, és úgy
Különböztetik szavunk a csöndünktől,
Mint poros ablakon a szürke fényeket.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A terep (Pécs, 1998)
Kiadó: Jelenkor