Már ismerem

Megint ugat, hallom,
Alattunk a kovács kutyája,
Látom elnyúlni az erkélyről,
Meggörbül, mint egy rozsdás
Kampó a törött lökhárító mellett,
Innen látni, őszül a gerince már,
Olykor föláll, mint most, egy darabon
Ugatja még az idegent, de tudja, ő is
Az, csak mórikálva lép, pocakjáról,
Szagáról nem mond véleményt, úgy tesz,
Mint a házőrző jobb híján, aztán tovább
Hever, öregszik szótlanul, újabb fellépésére
Vár, már ismerem hangjában ezt a
Mellékízt, kicsit üres, mintha mélyről
Hornyot vágna belé ez a fojtó szerep.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A terep (Pécs, 1998)
Kiadó: Jelenkor