Leskelõdve

Leskelődve

Cseppekben, s ámulva csókolom a földet,
testem a borsók vállát veregeti,
és magasra néz. Látom a patak hölgyet,
hogy hínár ajkaival kényezteti
a nádas tavat, mi tölti ki a völgyet
férjeként. A szél szemembe kergeti
lengedezve, mint hullámpólyában ölelt
szigetet, mit langyosan szeretget
két folyamszülő. A tekervény már fölkelt
az éjszaka ágyából s keresgeti
hajnal fésűt, mit talán a dombra föltett.
Na, mögé s sugár haját fésülgeti.

Szép ez így a fűk közül. Ám éggel szemben
leskelődöm, hogy a jónép mit szövé
a medrében. Paskolják sziklás kertben
a nádast szótlanul, és gyűlnek köré
méhek, s lesik őket, akár én a csendben.
Egy lapulevél hever s bújok mögé
szeppenve. Itt ülnék nap s nap, de nincs rendben.
Felcsorgok levelemre, mi szól s nyögé
pille cseppjeimtől. Hasalok fektemben.
Fényesség emel fodros birkák fölé,
és le sem ülök, csak nyugodtan cseppekben
szállok le újra s újra a fűk közé.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.