Enyhült

Enyhült

Egy szikla kiálló rögén tengődöm,
s innen soha többé nem szegődöm.
Talán a csönd fütyüli boldog dalát,
s moha fedi hegy fáradt oldalát,
és kapaszkodik. Sötéten és zölden,
és csak a tiszta szó száll, a köd nem.

Egyedül vagyok én, a gyermek sólyom,
s csak a szél. Nem húz le az álom,
mit a múlt a testembe csiklandozott.
Eddig szálltam ködben, s ingadozott
szárnyam zaja. Széllel szállok egyedül,
csak vele s ólom súlya elenyhül.

De nem látom , csak simogatja sebem.
Körvonalak, s ezért is nem keresem.
Ezek csupán. Köd rajzolta, mielőtt
eltűnt és még utoljára rámlőtt.
Lágy fuvallatként elfújtad árnyamat,
s újra tudtam használni szárnyamat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.